Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

művész


Ruttkay Laura
4

Ruttkay Laura

Született: 1975. február 3., Miskolc

Színművész, szinkronszínész.

Szí­ni tanulmányait a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában kezdte. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában, s rögtön a Nemzeti Színház szerződtette. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Színházi szerepei mellett több filmben és tévéműsorban látható, hallható.

Kitüntetései:…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész, szinkronszínész.

Szí­ni tanulmányait a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában kezdte. 2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában, s rögtön a Nemzeti Színház szerződtette. 2000 őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának tagja. Színházi szerepei mellett több filmben és tévéműsorban látható, hallható.

Kitüntetései:

Soós Imre-dí­j 2004
Farkas–Ratkó-dí­j 2006
Főnix Dí­j 2009
Agárdy Gábor-emléklánc 2009
Jászai Mari-díj 2014
Főnix Díj 2014

A Magyar Színházban játszott szerepei:

Carlo Goldoni:  Chioggiai csetepaté - Lucietta, fiatal lány, Toni húga (Giambattista), fiatal halászHáy János: Házasságon innen, házasságon túl - Nő, Kriszta
Janikovszky Éva:  Égigérő fű - Az egyik fiatal

Fontosabb alakí­tásai:

Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója - Saci
Federico García Lorca: Vérnász - Leonardo felesége
Karinthy Frigyes – Laboda Kornél: Utazás a koponyám körül - Aranka, Genovéva, Gyula4, Mária, Butta, Nap
Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Nő
Stephen Sondheim – James Lapine: Vadregény – Into the Woods - Hamupipőke
Nick Dear: Frankenstein - Justine, A nőstény kreatúra, Egy kurva, Egy cselédlány
Shakespeare: Ahogy tetszik - Rosalinda
Shakespeare: Szentivánéji álom - Hermia
Moliére: Dandin György - Claudine
Németh Ákos: Müller táncosai - Kass Edit
Dés – Geszti: A dzsungel könyve  - Túna
Szomory: Szabóky Zsigmond Rafael - Teri
Grimm – Divinyi Réka: Volt egyszer egy királylány - Aléna
Schwartz – Greene – Tebelak: Godspell,
Laclos – Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok - Cecile
Heltai: Szépek szépe - Hamupipőke, Manci
Madách: Az ember tragédiája - Cluvia
Shakespeare: Szentivánéji álom - Titánia
Shakespeare: Téli rege - Perdita
Heltai: A néma levente - Beatrix
Ibsen: Peer Gynt - Sovejg
Shakespeare: Ví­zkereszt, vagy amit akartok  - Viola
Csukás István: Utazás a szempillám mögött  - Lackó
Tom Jones – Harvey Schmidt: A fantasztikusok  - Luisa
Goldoni: Mirandolina - Dejanira, szí­nésznő
Shakespeare: A windsori ví­g nők - Anna Page
Tamási Áron: Vitéz lélek - Rozáli
Nick Dear: Hatalom - Louise
Fizetek, Főúr! – Sanzonok a pesti éjszakában,
Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei - Karin Thimm
Heltai Jenő: Naftalin - Patkány Etus
Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó - Holly
Thorton Wilder: Szent Lajos király hí­dja  - Pepita
Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete  - Gwendoline
Szigligeti: Liliomfi - Mariska
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Mi csü
Háy János:  Házasságon innen, házasságon túl - Nő, Kriszta, Feleség - Erzsi
Joseph Kesselring: Arzén és levendula - Helen
David Gieselmann: Kolpert úr - Sarah Dreher
N. Simon – C. Coleman – D. Fields: Sweet Charity - Charity Hope Valentine, Helene
John Ford: Kár, hogy kurva - Hippolita
Alexandre Dumas − Kiss Csaba: A kaméliás hölgy - Olympe
Szép Ernő: Lila ákác - Hédi, Stefi
Tennessee Williams: Macska a forró tetőn - Mae

Film, televí­zió:

1999 Észak – észak (filmdráma) – Juli , Rendező: Bollók Csaba
2000 Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél (filmszatíra) , Rendező: Jancsó Miklós
2002 Numero (rövidfilm) – Kati
2004 Argo (akció-vígjátékfilm) – Kun Katalin, Rendező: Árpa Attila
2005 "Magyarnak számkivetve" József Attila születésének 100. évfordulója tiszteletére (tévéfilm) – közreműködő, Rendező: Koltay Gábor
2007 Estére mindig leszáll a köd (tévéfilm) – Éva, Rendező: Szőnyi G. Sándor
2007 Gálvölgyi Show – epizódszerep
2008 Egy ország halt vele (színházi közvetítés) – közreműködő, Rendező: Koltay Gábor
2010 Üvegtigris 3. (vígjátékfilm) – Nóra, Rendező: Rudolf Péter
2011- Beugró Plusz (TV-műsor)
2012 A Magyar Szabadság Napja (dokumentum tévéfilm) –
2013 Indián (dráma-játékfilm fekete humorral) – Pethöné Száraz Edit
2014 A láthatatlan seb (magyar rövidfilm) – Flóra
2015-2016 Jóban Rosszban (magyar sorozat) – Szűcs Lívia

1999-ben Milánóban a G. Strehler tiszteletére rendezett fesztiválon előadott Földalatti cí­mű zenés darabban játszott, amelyet Méhes László rendezett.

Szinkronszerepei:
Film:

A legnagyobb showman (The Greatest Showman): Jenny Lind - Rebecca Ferguson
Harmadik Shrek (Shrek the third): Hófehérke
Életünk legszebb évei (The Best Years of Our Lives): Wilma Cameron – Cathy O`Donnell(wd)
Apja lánya: Maya – Liv Tyler
Ünneprontók ünnepe: Gloria Cleary – Isla Fisher
Ébredj velünk (Morning Glory): Becky Fuller – Rachel McAdams
Don Camillo kis világa: Gina Filotti – Vera Talchi
A szép molnárné (La Bella mugnaia): Carmela – Sophia Loren
Ha már nem lennél az enyém (Se non avessi piu te): Carla Todisco – Laura Efrikian
Ne ingereljétek a mamát! (Non stuzzicate la zanzara): Rita Santangelo – Rita Pavone
Mária, a skótok királynője (Mary, Queen of Scots): Mária, a skótok királynője – Vanessa Redgrave
Az emigráns (L` Emigrante): Rosita Flores – Claudia Mori
Zombi (Zombi 2): Anne Bowles – Tisa Farrow
Flashdance: Alex Owens – Jennifer Beals
Lear király (King Lear): Cordelia – Anna Calder-Marshall
A vérdíj (Clinton and Nadine): Nadine Powers – Ellen Barkin
Idegen a házban (L` Inconnu dans la maison: Isabelle Loursat – Cristiana Réali
Vörös és fekete (The Scarlet and the Black): Mathilde de La Mole – Rachel Weisz
Emma (Emma): Emma Woodhouse – Kate Beckinsale
Csak a szerelem (Only Love): Silvia Rinaldi – Mathilda May
A nő kétszer (Sliding Doors): Anna - Zara Turner
Csóró Jack és a luxusbébi (Highway Society): Elisabeth Dirberg – Marie Zielcke
Pollock (Pollock): Ruth Kligman – Jennifer Connelly
Szerelem a négyzeten (It Had to Be You): Anna Penn – Natasha Henstridge
Timecode: Emma – Saffron Burrows
Két hét múlva örökké (Two Weeks Notice): June Carver – Alicia Witt
Szeress örökké (Cherish): Zoe – Robin Tunney
Az állomásfőnök (The Station Agent): Emily, könyvtároslány – Michelle Williams
Haláli hálaadás (Thanksgiving Family Reunion): Pauline Snider – Penelope Ann Miller
Kisördögök (Tiptoes): Carol – Kate Beckinsale
Nothing: Sara – Marie-Josée Croze
Oldboy: Mi-do – Hye-jeong Kang
Alku az életért (The Aryan Couple): Ingrid Vassman – Caroline Carver
Földtenger kalandorai (Earthsea): Tenar – Kristin Kreuk Kristin Kreuk
A megállíthatatlan (Unstoppable): Amy Knight nyomozó – Jacqueline Obradors
Nőies játékok (Stage Beauty): Maria – Claire Danes
Paparazzi: Abby Laramie – Robin Tunney
Sky kapitány és a holnap világa (Sky Captain and the World of Tomorrow: Polly Perkins – Gwyneth Paltrow
Egy gésa emlékiratai (Memoirs of a Geisha): Úritök – Youki Kudoh
Fehér zaj (White Noise): Anna Rivers – Chandra West
G.Egy: Első Csapás (Ra.One): Sonia – Kareena Kapoor
A burok (The Host): a hajtó magyar hangja (2013)
Szemfényvesztők (Now You See Me): Henley – Isla Fisher (2013)
Szupercella (Escape Plan): Abigail Ross – Amy Ryan (2013)
A csavar fordul egyet (The Turn of the Screw): Michelle Dockery - Ann
Jelenetek a bábuk életéből (Aus dem Leben der Marionetten): Nővér a pszichiátrián – Ruth Olafs

Sorozat:

Flash – A Villám: Caitlin Snow, Killer Frost – Danielle Panabaker
A mentalista: Teresa Lisbon – Robin Tunney
Amit a szív diktál: Alma Montemayor – Blanca Soto
Sherlock: Mary Morstan - Amanda Abbington
Eva Luna: Eva González – Blanca Soto (2010)
Hawaii Five-O: Kono Kalakaua – Grace Park
Talizmán: Camila Nájera Rivera – Blanca Soto
A korona hercege: Kyehjong koreai úrnő – Kyun Mi Ri
Az élet csajos oldala: Caroline – Beth Behrs
The Walking Dead: Lori Grimes - Sarah Wayne Callies
A muskétások: Ninon – Annabelle Wallis (epizódszereplő)
Emlékezz, Reina!: Reina Ortíz (Bárbara Benítez) – Paola Núñez
Laborpatkányok: Tasha Davenport – Angel Parker(wd)

A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék

Magyar Színház
  • Olympe
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

Magyar Színház
  • Olympe
A NÉMA LEVENTE - vígjáték

A NÉMA LEVENTE - vígjáték

Magyar Színház
  • Beatrix, a felesége
A SZECSUÁNI JÓ EMBER

A SZECSUÁNI JÓ EMBER

Magyar Színház
  • Mi Csü
Arzén és levendula

Arzén és levendula

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • HELEN, a lánya
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • HELEN, a lánya
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat

Magyar Színház
  • Helen, a lánya/
Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Bernarda Alba - Michael John LaChiusa musicalje

Müpa
  • Színész
BEUGRÓ

BEUGRÓ

Centrál Színház
  • Színész
BEUGRÓ

BEUGRÓ

Centrál Színház
  • Játssza
Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kálloy Molnár Péter, Ruttkay Laura

Beugró vs. Dumaszínház: Janklovics Péter, Kovács András Péter, Kálloy Molnár Péter, Ruttkay Laura

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Színész
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • HELENE
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • HELENE
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN

Pesti Magyar Színház.
  • LUCIETTA, fiatal lány, Toni húga
Ébredj velünk

Ébredj velünk

Vörösmarty Mozi
  • Becky Fuller magyar hangja
FACÉR PASI NAPLÓJA

FACÉR PASI NAPLÓJA

Magyar Színház
  • SACI
FIZETEK, FŐÚR!

FIZETEK, FŐÚR!

Magyar Színház
  • Színész
FRANKENSTEIN

FRANKENSTEIN

Magyar Színház
  • JUSTINE, cselédlány a Frankenstein-házban / A NŐSTÉNY KREATÚRA / EGY KURVA / EGY CSELÉDLÁNY
Goldoni: Chioggiai csetepaté

Goldoni: Chioggiai csetepaté

Pesti Magyar Színház.
  • ORSETTA (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL

Magyar Színház
  • NŐ ( Kriszta)
Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás

Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás

Pesti Magyar Színház.
Janikovszky Éva: Égigérő fű

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Pesti Magyar Színház.
  • Fiatal
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ

Pesti Magyar Színház.
  • Fiatal
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN

Pesti Magyar Színház.
  • Fiatal
KÁR, HOGY KURVA

KÁR, HOGY KURVA

Magyar Színház
  • Hippolita
KOLPERT ÚR

KOLPERT ÚR

Magyar Színház
  • Sarah Dreher
Liliomfi

Liliomfi

Magyar Színház
  • Mariska, árva növendéke
Maci Laci

Maci Laci

Vörösmarty Mozi
  • Rachel magyar hangja
MACSKAFOGÓ - musical

MACSKAFOGÓ - musical

Magyar Színház
  • HOLLY
Moliere: Tudós nők

Moliere: Tudós nők

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Színész
Tudós nők

Tudós nők

Veszprémi Petőfi Színház
  • Armanda
Tudós nők

Tudós nők

Karinthy Színház
  • Armanda
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL

UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL

Magyar Színház
  • Aranka, Genovéva, Gyula4, Mária, Butta
Utazó Planetárium (5-12-éves korig ajánlott)

Utazó Planetárium (5-12-éves korig ajánlott)

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Magyar hang
Választható bérlet ea. (Macska)

Választható bérlet ea. (Macska)

Magyar Színház
  • Mae
VÉRNÁSZ

VÉRNÁSZ

Magyar Színház
  • Leonardo felesége
VONALHÚZÁS

VONALHÚZÁS

Magyar Színház
  • Játssza
VONALHÚZÁS

VONALHÚZÁS

Magyar Színház
  • Játssza
ZENÉS SZÍN-JÁTÉK

ZENÉS SZÍN-JÁTÉK

Magyar Színház
  • A műsor háziasszonya

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!