Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

Artist


János Pilz

János Pilz

Birth: 1963. (Kiskőrös)

Hegedűművész.

Hegedűművészi diplomáját Kovács Dénes növendékeként kapta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd két éven át a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertmestere volt. 1986-ban a Hubay, 1988-ban a Zathureczky Hegedűverseny első díjasa. Még zeneakadémistaként részt vett a Fesztiválzenekar legelső produkcióiban. 1987 és 2010 között a Keller Vonósnégyes tagjaként…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Hegedűművész.

Hegedűművészi diplomáját Kovács Dénes növendékeként kapta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd két éven át a Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertmestere volt. 1986-ban a Hubay, 1988-ban a Zathureczky Hegedűverseny első díjasa. Még zeneakadémistaként részt vett a Fesztiválzenekar legelső produkcióiban. 1987 és 2010 között a Keller Vonósnégyes tagjaként Európa és Amerika legnagyobb koncerttermeiben lépett fel. 1995-ben a kvartettel Liszt-díjat kapott, és számos hanglemezfelvételük (Erato, ECM) nyert jelentős nemzetközi díjakat (Midem Classical Award, Diapason d’Or). 2002-ben jelent meg az ECM-nél Keller Andrással közös lemeze Bartók 44 duójával. Ettől az évtől 16 éven át volt a Pulzus Vonósnégyes primáriusa, 2012 óta pedig a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertmestere. A Budapesti Fesztiválzenekarban 2010 óta játszik újra rendszeresen, 2011-ben a zenekar Végh Sándor Versenyének egyik győztese volt.

5. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Napijegy 1

5. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Napijegy 1

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
5. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Napijegy 2

5. Óbudai ZeneZug Fesztivál - Napijegy 2

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
A Budapesti Vonósok Évadnyitó Koncertje

A Budapesti Vonósok Évadnyitó Koncertje

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester - hegedűművész.
A Fesztiválzenekar kamaraestje

A Fesztiválzenekar kamaraestje

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Conductor
A Zene Világnapja

A Zene Világnapja

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Bach: Magnificat és Karácsonyi oratórium 1. kantáta

Bach: Magnificat és Karácsonyi oratórium 1. kantáta

Veres 1 Színház
  • Koncertmester
Botvay 91

Botvay 91

Budapesti Vonósok
  • koncertmester
Budapesti Fesztiválzenekar HANGJEGY MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Budapesti Fesztiválzenekar HANGJEGY MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Koncertmester
Concertino sorozat: Stanley, Corelli, Vivaldi, Mozart, Britten

Concertino sorozat: Stanley, Corelli, Vivaldi, Mozart, Britten

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Conductor
Concertino: Corelli, Haydn, C.P.E. Bach, Suk

Concertino: Corelli, Haydn, C.P.E. Bach, Suk

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Koncertmester
Concertino: Elgar, Dvořak, Loussier, Dubrovay

Concertino: Elgar, Dvořak, Loussier, Dubrovay

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Koncertmester
Concertino: Haydn, Mozart, Mendelssohn, R. Strauss

Concertino: Haydn, Mozart, Mendelssohn, R. Strauss

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Koncertmester
Concertino: Mozart, Weber, Mendelssohn

Concertino: Mozart, Weber, Mendelssohn

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Koncertmester
Csajkovszkij Est - Alexander Simic és a Budapesti Vonósok koncertje

Csajkovszkij Est - Alexander Simic és a Budapesti Vonósok koncertje

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Gálakoncert, Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál

Gálakoncert, Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál

Jakobi Koncert Kft.
  • Koncertmester
Happy Birthday, Mr. Lencsés!

Happy Birthday, Mr. Lencsés!

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Haydn Fesztivál - Támogatói jegy

Haydn Fesztivál - Támogatói jegy

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal

Itáliai körúton a Budapesti Vonósokkal

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Itthon-Otthon / 1.

Itthon-Otthon / 1. "Amit egy prímás ihletett"

Budapesti Vonósok
  • Conductor
Klasszikusok tükrében

Klasszikusok tükrében

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Klasszikusok tükrében 2.

Klasszikusok tükrében 2.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Klasszikusok tükrében 3.

Klasszikusok tükrében 3.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok

Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Mendelssohn közelében I.

Mendelssohn közelében I.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Mendelssohn közelében II.

Mendelssohn közelében II.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Mendelssohn közelében III.

Mendelssohn közelében III.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Szimfóniák szárnyán

Szimfóniák szárnyán

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Társasköri kamara I.

Társasköri kamara I.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester
Társasköri kamara II.

Társasköri kamara II.

Budapesti Vonósok
  • Koncertmester

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.